Sziasztok.Ez egy saját kezűleg írt verseket tartalmazó oldal!

A versek több témában íródtak,választjatok kedvetekre valót.Természetesen megrendelésre is írok(hencsiversei@freemail.hu).Várom véleményeteket is.(Kiadót keresek)

Tisztelt Iván atya

Engedje meg,hogy bemutatkozzam,
Nem vagyok költő,de szavaimat mindig versbe foglaltam,
Verseim már szóltak köszönetről,háláról,
És most újra itt vagyok,hogy kérjek valamit a mi Urunktól.
Nem nagy az én kívánságom,csak szeretném el mondani,
Össze gyűlt most Megyer népe az Atyát köszönteni.
Kívánunk neki sok boldogságot,egészséget,
Hogy körünkben tölthessen sok-sok évet.
Uram,Istenem arra kérlek,
Vigyázz reá mig szolgál téged.
Figyeljen fel rá mindenki az evangélium alatt,
Mert szavai a szívekhez szólnak.
Először köszöntjük,de remélem nem utoljára,És mindenkit kérek,hogy szánjon időt egy imára.
Kérjük az Urat,hogy maradjon meg nekünk az atya,
Mert szükségünk van rá,hogy az igét át adja.
A jó Isten nagyon soká éltesse Iván atyát,
S a hála jeléül mondjunk közösen egy imát.

Kedves Misi

Ha belépünk a templomba nagy a csend,
S a csend közepedte megszólal valami odafent.
C-dúr,a-moll,hangok,s egy dallam,
S az orgona mögött két kéz játszik halkan.
Két kéz,mely aranyat és és el nem fárad soha,
S a két kéz gazdája az arany torkú orgonista.
És most azért jöttünk,hogy hálát adjunk érte,
Hogy e szép születésnapot megérte.
Adjon rá áldást az ég minden szentje,
Hogy a kántorlástól el ne menjen a kedve.
Betegségéhez a Szűz Anya adjon erőt és hitet,
Hisz akit szeretnek az sokáig élhet!!

(Aranytorkú orgonistánk)

Kedves Anita

34évvel ezelőtt a világra jöttél,
Ebben a családban nagy örömet tettél.
Mindenki arcára mosoly repült,
Mikor édesanyád a korházból veled haza került.
Hogy mi lesz belőled,még senki sem tudta,
De Te voltál az élet nagy ajándéka.
Most,hogy már felnőttél,testvér,nővér lett belőled,
Szívből szeret az összes testvéred.
Hát csatlakozom én is,bár még nem vagyok rokon,
Nővérként szeretlek,ugye nem veszed zokon.
Születésnapod alkalmából azt kívánom,
Legyen az életed egy gyönyörű álom.
Soha ne tudd meg mi a bánat,
Szíved ne ismerjen mást csak boldog órákat.
Légy mindig egészséges és jóravaló,
Hiszen ez Isten gyermekéhez méltó.
A vers végén kívánok mindent,mit szeretnél,
Hisz lehoznám neked a csillagokat is ha tehetném.
Mindenki nevében kívánom neked a legjobbat,
Légy először boldog,s az után még boldogabb!!

(2013.I.29.)

Anita

Hoztam egy csokor virágot,
Hogy tudd,én vagyok a legjobb barátod.
Születésnapodon köszöntelek téged,
Erre az alkalomra írtam e verset.
Sok mindenért hálás vagyok neked,
Köszönöm a sok segítséget.
Fogadd tőlem e kis ajándékot,
Mellyel boldog születésnapot kívánok!!

(Néhai legjobb barátnőm)

Mária hatvan

Elmúlt már a december,s vele egy év,
És a mi Máriánk a hatvanba lép.
Az üzenet elkésett,de a szeretet örök,
Itt rejlik minden e szép sorok mögött.
Összegyűltek kolléganőid,hogy adjanak valamit néked,
Kívánjanak az életben,mindenféle szépet.
Kívánják,hogy szíved kerülje a bánat,
Légy boldog és teljesüljön minden vágyad.
Unokáid közt ülve,ha mesét olvasol,
Jusson eszedbe,kikkel is dolgozol.
Éva azt kívánja,légy boldog nagyon,
Erika,hogy arcod mindig mosolyogjon.
S már csak egy maradt,barátnőd Ildikó,
Ki azt szeretné,boldog pillanatod legyen millió.
Adjon Rád áldást a jó Isten,
S tartson meg Téged körünkben.
Egészséged jól szolgáljon,légy fitt nagymama,
S az évszámból legyen,legalább a duplája.
A vers végére érve összefoglalom,mit is szeretnénk,
Lehoznánk neked a csillagokat,hogyha tehetnénk.
Szívedben a soha el nem múló szeretet legyen vagyonod,
S legyen még nagon sok boldog születésnapod!!

(2012.XII.28.)

Kedves Erika!

Ötvenedik születésed napján,azért álok előtted,
Hogy a jó Istentől Neked minden jót kérjek.
Kolléganőid nevében,mit kívánjak Néked,
Boldogságot,szerencsét.erőt,egészséget.
Boldogságod tetőzze kis unokád Viki,
Ki 50puszival mondja isten éltessen nagyi.
Hulló csillag teljesítse szíved minden vágyát,
A családod pedig a legnagyobb álmát.
Könnyek ne legyenek mosolygó szemedben,
Bánat sose érje ebben az életben.
Emelem poharam,s még eggyet kívánok,
Érd meg a 100-at,s ehhez sok boldogságot!!

(Édesanyám kolléganője,2013.IX.21.)

Kedves Éva

Elérkezett május,a Te hónapod,
S azért gyűltünk össze,hogy kívánj egy nagyot.
De mielőtt a gyertyán elgyúltak a fények,
Engedd meg,hogy mindenki nevében köszöntselek Téged.
1992-ben megnyitott egy üzlet,S az emberek oda jártak,mindig egyre többet.
Talán a főnökasszony volt a jó,vagy a kollektíva,
És a mi Évánk immár 21 éve a küszöbét gyúrja.
Hol árut rendelt,hol kiszolgált a kasszában ülve.
Mert nem számított más csak a vevő érdeke.
Arcán mindig mosolí ült,hisz örömmel tette,
De most már a munkát felváltja unokái öröme.
Mit is kívánhatnék ehhez még többet,
Boldogságot,erőt és egészséget.
Könny csak akkor hagyja el szemed,ha boldogságbó fakad,
Hiszen,aki szeret,s ha adott visszakap.
Kolléganőid Erika,Marika és Ildikó,
Azt kívánják életed legyen ragyogó.
Mindenből a legjobbat,sok boldogságot,
S unokáid 60 puszival kívánnak Boldog születésnapot!!

Eszti néni

Összejött a család apraja-nagyja,
Hogy az ajándékját örömmel áttadja.
Nem az az ajándék,amit kézben hoztam,
Hanem az,mit szívemből neked írtam.
Kérek most figyelmet,hogy elmondhassam néked,
Büszke vagyok rá,hogy lehetek a testvéred.
60év nagy idő,s te mindig fáradoztál,
Egy nagy családot összetartottál.
Megmutattad nekünk,hogy mi az a szeretet,
Szétosztottad,és ösztönöztél bennünket.
És most jön a hála,hisz annyival tartozunk,
Megfizetni nem lehet,ezért fohászkodunk.
Kérem az Istent s az ég minden tagját,
Adjon neked nagyon sok boldog órát.
Hivatásod is ez,segíteni másokon,
S attól vagy boldog ha arcunkon ül egy mosoly.
Közeleg a vége a gondolatoknak,
Kívánom,hogy adjon az ég amit csak adhat.
Egészséget,szerencsét,boldogságot,
Mindazt mire szíved vágyott.
Azt hiszem mindenki nevében mondhatom,
Te vagy a legcsodálatosabb asszony,testvér,barát és rokon!!

Mariska néni sógora 60

Ide áltam eléd,hogy mondjak valamit néked,
Születésnapod alkalmából hálát adjak érted.
Kívánhatnék bármit,de a lényeg ugyan az,
Óhajod teljesüljön,legyen bármi is az.
Veled van mindenki,ki Téged nagyon szeret,
Gyermekeid,feleséged,mind köszönik az elmúlt éveket.
Sógoraid,sógornőid szintúgy eléd állnak,
Olykor az álmaid valóra váljanak.
Egészséged legyen a legnagyobb mértékben,
Remény és szeretet mind végig kísérjen.
Hatvan éves lettél,s ma te vagy az ünnepelt,
Olyan legyen életed,mint még soha senkinek.
Eggyetlen kisunokád,hogyha megszólalna,
Megmondaná Neked,hogy szeretlek nagyapa.
Bánat soha ne érje a te arany szíved,
Nagyon sok boldogságot kívánok Neked.
E sok mindenhez már csak annyit kívánok,
Akkor is nevess,ha szíved fáj,sajog.
Ne felejts el minket,s ezt a szép napot,
Kívánom Neked a legszebbszületésnapot!!

(2013.XI.30.)

Somi mama

Ide álltam eléd,hogy mondjak valami szépet,
Hogy tiszta szívből köszöntselek e szép napon Téged.
Ismét eltelt egy év,és eljött a te napod,
Mikor 59 helyett a 60-at írhatod.
Cipőd már megkopott,de távol még a cél,
Hiszen akit szeretnek,az 120 évig él.
Leygen ez a Te napod,hisz Te vagy az ünnepelt,
Az angyali kar is őpp Rád figyelt.
Küldött Rád áldást,hogy légy nagyon boldog,
Kívánja Neked a legszebb születésnapot.
Mindenki itt van,ki Téged szeret,
Párod Feri,fiad Peti és Zsuzsa a menyed.
Lányod Mónika és férje Laci,
Családostul testvéreid Klára és Dezsi.
Nászasszonyod Mária és férje Laci,
Kívánják,hogy ne feélejts el soha mosolyogni.
S már csak egy hiányzik a sorból,
Három unokád,ki hatvanszor csókol.
Dávid egy őszinte mosollyal Rád nevet,
Lacika elmondja Neked,hogy mennyire szeret.
Somi mama,nagyon boldog légy!!

Drága keresztmama

Elérkezett a Te napod,a születésed napja,
Kívánom,hogy ajó Isten minden vágyadat megadja.
Szent családból a kis Jézus őrizzen meg Téged,
Amerre jársz,mindenhova kísérje a lépted.
Elmúltak feletted az évek,immár 70 éves lettél,
Köszönöm Keresztmama,hogy ennyit segítettél.
Mikor szükségem volt Rád,Te mindig velem voltál,
Ha kellett lányomra vigyáztál.
És most azért jöttem,hohy hálát adjak érted,
Megköszönjek minden segítséget.
Áldjon meg Téged az Ég és minden Szentje,
Bánat a szíved soha el ne érje.
Légy mindig erős,egészséges és boldog,
Örülök neki,hogy a keresztlányod vagyok.
Ha arra gondolok,mikor öledbe vettél,
És most hirtelen 70 éves lettél.
Messze van még a 100,de kívánom,hogy érd meg,
És engedd meg,hogy tiszta szívvel köszöntselek most Téged!!

(2013.IX.)

Kati néni 60 éves

Születésed drága napján,
Egy levelet kapsz a postán.
Mivel személyesen most nem lehetek veled,
Ezért küldöm így jókivánságaimat neked.
Az évek teltek múltak,de nem vissza kell nézni,
A jó emléket megtartani,a rosszat elfeledni.
Hulló csillag kísérjeszíved minden vágyát,
És szívemből kérem a Szőz Anya oltalmát.
Legyen életed boldog s még boldogabb,
Ehhez kívánok jó egészséget,nyugalmat.
Édesanyaként és nagymamaként álod meg a helyed,
Férjed,gyermekeid,egy vőd,unokák bizonyítják neked.
Büszke rád a hugod és családja,
És persze én is a vers írója.
Büszke vagyok rá,hogy én is köszönthetlek,
És kívánom mindenből a legjobbat:Hosszú,gyönyörű életet!!

(2010.X.9.)

Józsi bácsi 60 lett

Réges-régen valahol egy kisfiú született,
Ahogy nőtt,úgy gyarapodott szívében a szeretet.
Akkor még kisfiú,mostmár apa és nagyapa,
De a szeretet a szívét,soha el nem hagyta.
Megmutatta a családnak,hogy nem született hiába,
Mindezt igazolja két keze munkája.
Ezen a napon hálát adunk érte,
Boldogok vagyunk,hogy a 60-at megérte.
Éljen még soká,hogy a 100-at is megérje,
Maradjon meg a jó egészsége.
Összegyűlt a család,a feleség,gyermekek,unokák,
Hogy eggyütt köszöntség a drága jó férjet,édesapát,nagyapát.
Engedje meg,hogy én is hozzá szóljak,
Skívánjam mindenből a legjobbat.
Történjen minden,ahogy szíve akarja,
Mosoly az arcát soha el ne hagyja.
Nem kívánok egyebet,csak felnézek az égig,
S a jó Istent arra kérem,éltesse sokáig!!

(2010.III.30)

Ancsa néni 70 éves

Megismertem egy aranyos nénit,kinek szíve csupa szeretet.
Meghálálni sok jó tettét,soha-soha nem lehet.
De azért én megpróbálom,szívből szól a köszönet,
A jó Isten arra kérem,adjon neki szép életet.
E szép ünnep alkalmából,nem kívánok egyebet,
Csak tiszta szívből kívánom,maradjon meg ilyennek.
Egészsége boldogsága ne múljon el soha sem,
Aranyszíve gazdagsága,kísérje átt egy életen.
Azt hiszem kívántam mindent,mi az életben létezik,
Már csak a jó Istent kérem,tartsa velünk sokáig!!

(2010.IV.20.)

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 28
Heti: 75
Havi: 777
Össz.: 130 651

Látogatottság növelés
Oldal: Felkérésre írt verseim
Sziasztok.Ez egy saját kezűleg írt verseket tartalmazó oldal! - © 2008 - 2024 - hencsiversei.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »